A Erdély legkorábbról fennmaradt, még ép állapotú műemlékeinek egyike a harinai evangélikus templom. Az épület kiváló példa a románkori bencés bazilika egyszerűbb változtára, ám írásos emlék nem maradt fenna bencés rend harinai jelenlétéről.
A templom építésének pontos ideje, információk hiányában nem meghatárzható, több vélemény létezik. Entz Géza a 12. század végére saccolja, véleményét más erdélyi templomokkal való összevetésre alapozza. Kurt Klein viszont abból indul ki, hogy Harina valószínűleg Simon bán széplaki uradalmának része volt és a monostort ő alapított a 13. század elején. II. András 1228-ban elkobozta a birtokot Sinom bántól, úgyhogy mindenképpen ez előtt kellett alapítania a monostror, ha Kurt Klein elméletét nézzük.
A harinai templom első említése Farkas János végrendeletéből származik, 1449-ből. Az eredeti épület a középkorban több átépítésen mehetett keresztül, de erről sincsenek pontos adatok. Valószínűleg a 15. században készült a gótikus szentségtartó fülke és ekkor nyitották a szemöldökgyámmal ellátott bejáratot a nyugati kapu belső részén. Minden bizonnyal ezt követően hosszú ideig nem történt változtatás.
A reformáció utántól már sokkal több információ maradt fenn. A templom az evangélikus egyház tulajdonába került, így természetesen át is alakították. A templom a beredezését az 1673 és 1692 körül kapta, mely évszámot a 19. században még meglévő kóruspadokon voltak olvashatók. Az 1692-es dátum megjenik a déli bejáratnál is, valószínűleg egy felújítás dátuma. A templomot fedő kazettás mennyezet 1748-ban készült.
Az 1834-es földrengéskor a templom nagy károkat szenvedett. A nyugati homlokzat, a déli torony és a nyugati karzat boltozata is jelentősen sérült. A templom 19. századi állapotáról hasznos képet ad Friedrich Müller 1859-ben megjelent felmérési rajzgyűjteménye. A rajzokról kiderül, hogy ekkoriban a déli és északi torony sisakja egyforma volt, az a sisak, mely ma is látható az északi tornyon. A tornyok harmadik emeletén még nem látszottak nyílások. A nyugati homlokzat középrészén repedések látszanak, a románkori kapu nincs meg. A következő rajzokból, melyek 1885-ben jelentek meg Theobald Wortits által készatve, már jól látszik, hogy az eltelt időben a templom állapota nagymértékben romlott. A repedések már nem csak a nyugati homlokzat közepén látszanak, de mély és hosszú repedések húzódnak az egész nyugati homlokzaton, a déli tornyon és a déli mellékhajón is. A déli torony déli falát az első emeleti ablakokig felérő támpillérrel támasztották meg.
1865 és 1866 között viszgálta meg először az épületet a Műemlék Biztottság, majd a déli torony lebontását és újjáépítését javasolják. Másodépítészük, Khuen Antal megállapította, hogy a főhomlokzat kifelé dől, a déli torony megsüllyesdt, a nyugati karzat csak az alátámasztás miatt nem dőlt még össze. Az evangélikus előljárók 1871-ben a kulturminiszterhez fordultak a templom helyreállításának ügyében, de a hivatalról hivatalra járás eredménytelenségét megelégelve a nagyszebeni konzisztórium saját kezébe vette a templom ügyét. 1888 őszén lebontották a déli tornyot, a nyugati kaput, a déli hajót és kaput, valamint a déli apszis felét. 1891-ben kezdték meg a lebontott részek újjáépítését, Weisz Ignác besztercei királyi mérnők tervei alapján. A hivatali jóváhagyás nélkül elkezdett építkezésnek meglett az eredménye. A Műemlék Biztottság kiküldöttje megállapította, hogy indokolatlan volt a teljes szétbontás és az eredeti faragott részletek falazóanyagkét való használata nagy kárt jelent. A munkálatokat folyatatását betiltotta.
A bizottság hosszasan gondolkodás után újraindította az építkezést, de a stilisztikai ellenőrzésre megbízttat küldött. A megbízott Sztehlo Otto volt, akinek a tervei alapján készült a ma is látható toronysisak. A munkálatok szünetelése nagy károkat okozott, beázott a tető, elázott a főszentély, állatok járkáltak ki-be az épületbe a lezárás hiánya miatt. Végül a felújítás tíz évig tartó húzódása után, 1898. szeéptember 11-én újra felszentelhették a templomot. Az épület utolsó restaurálása 1995 és 1998 között zajlott.