ismertető

A Bernády György utca északi során álló, jelenleg Papiu Kollégiumot, vagyis az egykori Felsőbb Leányiskola épülete 1912 és 1913 között épült, négy telekre. Az építkezés hivatalos elhatározása már 1911. február 28-án megtörtént, mikor a tanács úgy döntött, hogy a református temető és a keleti várfal közti területen építkezni fognak, római katolikus leányiskolát emelnek, a felvásárolt négy telekre, melyeken eredetileg lakóházak álltak. Az iskola terveinek véglegesítése 1912 nyarán elkészült, a terveket Radó Sándor, fiatal marosvásárhelyi építész készítette, a munkálatok szeptemberben kezdődtek meg, a kivitelezés Grünwald és Schiffer építővállalat nevéhez fűződik, akik a Kultúrpalota építését is végezték. Az intézmény ünnepélyes felavatására 1913. szeptember 1-jén került sor.

            Az épület a Bernády György, az Alexandru Papiu Ilarian, a Krizantémok utca, valamint a Temető utca által határolt négyzet alakú telken áll. Az épület négyszintes, alaprajza „E” alakú, mely egy alap „U” alakba rendezett szerkezet összekötőszárnyának kiugratott középtömbbel való kialakításának eredménye. Ezt a kiugratott épületrészt, melyben a díszterem található, két újabb tömb kapcsolja az oldalszárnyakhoz, ezzel két kisebb belső udvart alakítva ki.

            Az épület főhomlokzata tizenhárom ablaktengelyre osztható, melyek szigorú szimmetriában állnak egymással. A homlokzat felületének kialakíts, architektúrája komor eleganciára törekszik, középen rizalit lép ki a homlokzati síkból. Az épület bejárata nagy hangsúlyt kap, egy öttengelyes rizalitban nyílik, melynek három középtengelyében alakították ki a pilaszteres, ikeroszlopos, bemélyesztett kapucsarnokot.

            A középrizalit két oldalának kialakítása szerényebb, a kőburkolat elmarad, a középrizalit puttódíszeire csupán a két legszélső tengely földszintjének hármasablakai válaszolnak szerényebb megjelenésű íveikkel. A két mellékhomlokzat egymás tökéletes tükörképe, a szimmetria fontos szerepet játszott a homlokzatok kialakításában. Itt is a középső és a legszélső tengelyeket hangsúlyozzák, ám minimális díszítéssel. A földszinten jellemzőek a domborműves díszítésű hármasablakok, a mellékhomlokzatokban egyszerű, kialakítású, műkő kereteléssel ellátott mellékbejáratokat nyitottak.

            A z épület belső homlokzatának uralkodója az „E” alaprajzot megadó, dísztermet magába foglaló, kiugratott tömb. Érdekes, hogy a többi résznél alacsonyabb falakkal, ám magas ablaknyílásaival különül el.

            Az épület díszítése, kialakítása komolyan megtervezett, szervezett munka eredménye, mely egy szakszerűen, részletesen kigondolt koncepción alapszik és valószínűleg attól semmiben nem tér el. A díszítés nem túl gazdag, csupán néhány alapmotívum variálásából született, de a variálások nagy fantáziára utalnak. Például a levélfüzéres kereteléssel ellátott medalion, vagy a középvolutába átmenő pajzsdíszes pillérfejezet nemcsak a külső homlokzatokat díszíti, hanem az épületbelsők látványának is meghatározó eleme. Az előcsarnok érdekessége a három pillérsorral kialakított elosztás, melynek kazettás síkmennyezetének kiosztása követi a külső homlokzat tagolását. Az épület tetőszerkezete figyelemreméltó, bádogos fedelét medalionos, tárcsafrízes, volutás tetőablakok törik át.