Megye: Arad megye.
Erdély régió.
Apáti Borosjenőtől 22 km-re
észak-északnyugatra fekvő Arad megyei falu.
Története röviden:
Az első
írásos forrás, mely konkrét említést
tesz róla, a XIII. századból származik. Ebben a forrásban még
Apatiként olvashatunk róla.
Már az Árpád-korban létezett a
település. Egy 1333-as forrás templomos helyként ír róla.
A
lakosság ekkor még 100%-ban magyar volt. A XV. század második
felében előbb a Keczer, majd a Micskei család lett birtokosa.
Érdekes megemlíteni a falu kapcsán, hogy 1437-ben Budai Nagy
Antal vezetésével itt aratott győzelmet a parasztok serege.
A
település egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak
ratifikálásáig képezte a borosjenői járás szerves részét Arad
vármegyében.
Lakosság:
1910-es összeírások alapján a lakosság nagy része román, de nem
elhanyagolható az itt élő magyar és német kisebbség számaránya sem.
1992-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú
románság, a
továbbra is kisebbségben lévő magyarok mellett ekkor már
cigányok is éltek itt.
Látnivaló: