ismertető
Megye: Hunyad megye.
Erdély régió.
Malomvíz Hátszegtől csupán 19
km-re fekvő községközpont Hunyad megyében. Közigazgatásilag
hozzátartozik: Gureny, Kisosztró, Klopotiva, Malomvízszuszény,
Nagyosztró, Ohábasibisel, Osztrovel, Uncsukfalva és Vályadilsi.
Története röviden
Az első írásos források, melyek
említést tesznek róla, a 14. századból származnak. Ezen forrásokban
még Malomwyz- ként olvashatunk róla. Napjainkban is látható az egykor
a várhegy oldalában álló Kolcvár romjai. Az első torony az 1600-as
években keletkezett, valószínű a Kende család megbízásából. Maga a
vár feltehetően az 1700-as években épült fel.
A török
hódításoknak azonban nem tudott ellenállni, a 17. században még
őrség volt benne. A források a későbbiekben abszolút nem említik.
Ásatások során az egykori vár alatt kápolna romjait tárták fel.
A Kendeffy család által építtetett kastélyban tiszteletét
tette Rudolf trónörökös.
1910-es népszámlálási adatok arról
számolnak be, hogy a lakosság nagy része román. Egészen 1920-ig, a
trianoni békediktátum pontjainak ratifikálásáig volt a Hátszegi járás
része Hunyad vármegyében.
1992-es statisztikák alapján az itt
élő nemzetiségek közül legjelentősebb a románság számaránya, 4402
lakosából (társközségeket is beleértve) mindössze 79 ember vallotta
magát magyarnak, 67 ember cigánynak, 2 ember pedig németnek.