Nagydisznód

Útvonaltervező

ismertető

Megye: Szeben megye.
Erdély régió.

Nagydisznód a Csindrel-hegység lábánál fekvő Szeben megyei város, mely közigazgatásilag Kisdisznóddal alkot egyazon egységet. Nagyszeben innen csupán 15 kilométerre található.

Elnevezése:

Német névalak: Halde és Au szóösszetételből kapcsolódik össze, előbbi lejtőt, utóbbi berket jelent.

Román névalak: a magyar Gyisznajó főnévből ered, ez középkori patakjára való utalásként értelmezhető.

Az idők során több névalakja is ismert:

Riuetel , Ruetel, Gyznoyo és Helta , Diznow , Helthena , Helthaw , Disznód , Csisnadia mare , Csisznedie , Nagy Disznód.

Története

Az 1200-as években telepedett le itt a szász lakosság. Az első írásos forrás, mely konkrét említést tesz róla, a XIV. századból származik. Ebben a forrásban még civitasként írtak róla. Továbbá az is bizonyos, hogy 24 heltaui diák a bécsi egyetemen folytatta tanulmányait.

A XV. századot a meg-megújuló török támadássorozat jellemezte. A Királyföldön viszont ekkor még csak az itteni kovácsok rendelkeztek a sarlóárusítás monopóliumával.

Tevékenységüket jellemezte, hogy kiváló minőségű sarlókat és kaszákat gyártottak, de az 1700-as évektől megjelent a konkurencia a személyében, ami az iparág hanyatlásához vezetett. I. Rákóczi György megannyi privilégiumot biztosított a városnak. Nyerges- és fazekascéheket alapítottak az 1500-as években.

A XVII. században tatár seregek törtek be többször és okoztak jelentős károkat az ittenieknek. Erődített templomát viszont lehetetlen volt bevenniük, de 1300 tallért és ékszereket raboltak el.

Erdély legjelentősebb takácsközpontjává avanzsálódott az 1700-as években. Az 1800-as évek első felére pedig már ötszáz céhes mester foglalkozott a posztókészítéssel és szövéssel, mely annyira jelentőssé vált, hogy az erdélyi posztótermelés egyharmadát adta.

A XIX. század közepén a lakosság majdnem fele idegen illetőségű. A XIX. század elején kapta meg a vásártartási jogot. Itt gyapjút és cseresznyét értékesítettek. A század során tizenkét tűzvész is pusztított. Textilipari iskola is alapult magyar és német nyelvvel.
A százas végén vasútvonalat építettek, textilipari műhelye működött, 1946-ban várossá nyilvánították.
A XX. század során szőnyegexportja jelentős, 1993-ban pedig megalapult Románia második SOS gyermekfaluja.

Lakossága

1850-es összeírások alapján a lakosság nagy része német, de nem elhanyagolható az itt élő cigány kisebbség számaránya sem. A cigányokról, mint a város pásztorairól írtak a források. Felekezeti hovatartozást illetően az itt élők nagy része evangélikus, 154 ember vallotta csupán ortodoxnak magát.

1992-es statisztikák arról árulkodnak, hogy a domináns számú románság, a kisebbségben lévő németek mellett ekkor már magyarok is éltek itt. Dominál az ortodoxok száma, ugyanakkor evangélikusnak 722 fő vallotta magát.

Látnivalói

Egy középkori várrom áll a város felett található Bálványhegyen.
textilipari múzeum, melyben a posztógyártás egyes mozzanatait ismertetik, illetve a takácscéhek berendezkedését, fejlődésének történetét illusztrálják.
az 1700-1800-as években épült a város centrumában található valamennyi épület.
Az 1200-as években keletkezett épület volt az alapja az evangélikus templomnak, melyet erődítettek is. Román korból származó freskómaradványok voltak az apszisban. Veit Stoss nevéhez fűződik a szárnyasoltáron található szobor. Johannes Hutter lelkész életnagyságú síremléke a sekrestyefalban áll.