Székelyderzs

ismertető

Megye: Hargita megye.
Erdély régió.

Székelyderzs (románul Dârjiu, korábban Dârj): falu a mai Romániában Hargita megyében.

Fekvése

Székelyudvarhelytől 21 km-re délnyugatra a Nagy- (vagy Lok-) patak völgyében magas dombsorok közt fekszik, Székelymuzsna tartozik hozzá.

Nevének eredete

Neve a szláv Drž személynévből származik.

Története

1334-ben Ers néven említik először. A hagyomány szerint a régi falu a Pénzes-dűlőben volt, amely a tatárjáráskor pusztulhatott el. Ennek kápolnája is volt. Szájhagyomány szerint a mai lakosság Darócról került át lakosságcserével, eszerint a templomot eredetileg szászok építették, akik Darócra költöztek át.

A falu a Petky család ősi fészke, udvarházuk a mai kultúrház helyén volt. 1910-ben 1390 magyar lakosa volt, 1992-ben 844 lakosából 836 magyar és 8 román volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott.

Az unitárius erődtemplom

A falu unitárius templomerődje egy 13. század eleji kápolna bővítésével a 14. század elején épült, a 15. században átépítették, erődfalai 17. századiak, az 1605. évi Basta-féle pusztítás után épültek meg. 1661-ben Ali basa dúlta fel. Belsejében számos 1419-ben készült freskótöredék került napvilágra. 1938-ban egyik befalazott ablakából rovásírásos tégla került elő.

A templom falán felül érdekes szuroköntő nyílások láthatók, már-már díszes formájukat a praktika szülte. A körítőfalon körben lőrések mutatják még a védelmi szerep fontosságát. A kaputorony aljában kettős kapu áll: így ha a támadók a külsőn már át is jutottak, a belső kapu előtt megtorpanni kényszerültek, miközben a torony emeletéről a védők nyílásokon keresztül szurkot önthettek a nyakukba.

Az erődtemplom érdekessége, hogy a falu népe itt tárolta a legfontosabb értéket: az élelmet - így a kiéheztetés ellen is fel volt készítve. Külső támadás esetén elég volt bemenülni az erődbe - az élelem már ott volt. A bástyák között a várfal mentén félnyereg tető alatt hatalmas ládákban tárolták a gabonát, a saroktornyok emeletén pedig a szalonnák lógtak kampókra akasztva. (Ezt a hagyományt a falu lakói mind a mai napig őrzik. ) Minden családnak saját ládái és kampói voltak.

A templom békeidőben is zárva volt, kulcsát megbízott személy őrizte (nehogy egy sonka átugorjon egy másik kampóra. . . ), és szalonnát csak hetente egyszer, a hét bizonyos napján lehetett vételezni. Az a háziasszony, aki - rosszul beosztva az élelmet - ettől eltérni kényszerült, bizony számíthatott a falu megvetésére.