ismertető
Megye: Hunyad megye.
Erdély régió.
Zajkány Hátszegtől mindössze 21
km-re fekvő település Hunyad megyében. Fekvését illetően nem messze
található az Erdélyi Vaskapu keleti bejáratától. A falu
közigazgatásilag Várhellyel képez egy közigazgatási egységet.
Története röviden
Kiemelkedő történelmi esemény köthető a
településhez, hiszen a "törökverő" Hunyadi László a betörő és
fosztogató seregre vereséget mért 1442-ben. Sokáig
megtekinthető az elsöprő győzelemnek tisztelgő hatalmas vasbuzogány,
a csatának állított emlékmű, mely csaknem 669 magasan állt. Azóta
ellopták és már csak maradványai láthatóak.
A másik fontos
esemény 1910-ben történt, ekkor ugyanis a budai pasa aratott
győzelmet II. Rákóczi György által vezényelt seregre.
Az
1910-ben keletkezett népszámlálási adatok arról számolnak be, hogy a
lakosság nagy része román, de nem elhanyagolható a magyar kisebbség
száma sem. Egészen 1920-ig, a trianoni békediktátum pontjainak
ratifikálásáig a Hátszegi járás részét képezte Hunyad vármegyében.